„Kisbégány nem nagy község, de annál csodálatosabb és szemet gyönyörködtető a vidék. Nagybégányt és Kisbégányt testvéreknek is mondhatjuk. Iskolánk nem nagy, de sok gyerek jár ide. Az iskola Márkus Menyhért nevét viseli[[1]]. Ide a gyerekek 9. osztályig járhatnak” – így írt a szülőfalujáról, Kisbégányról az akkor tizenkét éves Miska Evelin az Irka, vagyis a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 1993-ban indult gyermeklapjának 2010/3-as számában. A korabeli kislánynak azonban ma már mindenképp érett, felnőtt nőnek kell lennie – talán már neki is gyermekei vannak, és épp valamelyik környékbeli iskolába járnak, hacsak el nem menekültek a családjával a háború miatt –, valahol épp a huszonnyolcadik születésnapja táján, amihez ezúton is gratulálnék neki, ha ugyan bárki is eljutathatná hozzá a jókívánságaimat innen, ebből a szülőfaluja felé tartó autóból, a volán mellől, tömény izzadtságba ojtva, a hőkupolának hála[2]. Igen, voltak nekem is valamikor régen kisiskolás alkalmi tanítványaim, akik tizenévekkel ezelőtt, még kisgyermekekként lettek ismerőseim a Facebookon (vagy talán akkoriban még az iWiWen[3]…), ma pedig már azt veszem észre a közösségi hálón, hogy az esküvőjükről, a gyermekeikről, nagycsaládos nyaralásokról és gyermekszülinapokról töltenek fel fotókat, vagy esetenként egész fényképalbumokat. Galériákat. Néha-néha meg rácsodálkozással fürkészem azt is – amolyan öregesen, öregecskedőn, öregecskedőfélben –, hogy nekem bizony ilyen nevű ismerősöm nincs is… Vagy legalábbis: eddig még tudtommal nem volt! Aztán pedig kiderül, hogy az egykori kislány, akit igyekeztem elkalauzolni a morák és a verslábak világában, a jambusok és trocheusok erdejében – esetenként kósza spondiákus jambusokkal is fűszerezve a kalandokat –, kiigazítani a hexameterek matematikájában, egyszerűen csak felvette a férje nevét. Ezt sehogyan sem akarom megérteni, továbbra sem. (Bár ez még mindig csak a jobbik változat…) No, de mindegy is… A tizenkét éves Miska Evelin 2010-ben így folytatta a Kisbégány, a szülőfalum című fogalmazását: „Épült egy templomunk, ahova sok ember jár. A magyarok többsége református. Jelentős roma kisebbség él itt.
A falunknak szép rendezett utcái vannak: Felszabadulás út, Petőfi
út, Bohdan Hmelnickij út. A lakosság építtetett egy emlékművet a sztálinizmus
áldozatainak emlékére.
Sok termékeny földje van. A Vérke folyó mentén terül el
Kisbégány, egyik oldalán található a tisztás, melyen tarkabarka virágok
nyílnak, a másik oldalon pedig az erdő, mely madárszótól vigad.”
– Hidegen fújnak a szelek – dúdolom vezetés közben, ahogy
elhagyjuk Beregszászt, és Kisbégány felé haladunk, bár az utunkba eső
Makkosjánosiban most nem állunk meg, mert oda még mindenképp vissza kell majd
térnünk, ott lészen ugyanis szálláshelyünk.
De dúdolhatok én akármit, attól itt hűvösebb nem lesz a
kocsiban, hiszen épp az aszálykárok, hőkupolák és hőségriadók nyarát éljük (vagy inkább: vészeljük át…),
izzadtságban áztatom a kormányt, hátha attól majd könnyebb dolgom lesz – sőt, bár
én sem vagyok babonás és nem hiszek a badarságokban, de azért (ahogy egyebekben csak hétfőnként szoktam…)
a lehajtott ablakon kihajolva hármat köpök most nagy hirtelenjében Kelet felé
egy út menti barna kavicsra, hogy ne érhessen megrontás –, miközben az autó
klímaberendezése is alig tud megküzdeni, megbirkózni ezzel az utastérben spontán
keletkezett szaunával. Nehéz is eldöntenem, hogy mi a jobb, járatni a
légkondit, vagy kereszthuzatot csinálni lehúzott ablak mellett. Vagy mindkettőt
egyszerre! A döntést pedig különösen megnehezíti, hogy nagy különbség
tulajdonképpen nincs is a két megoldás között.
Nincs feloldozás! (Mert
nem adok… és punktum!)
Nem, ezek itt nem fújnak hidegen…
Még a huzat is égeti az ember bőrét, teljesen kipirul tőle
az arcom…
S bár alapjáraton Nagybégány van közelebb Beregszászhoz, ha
nagyon szigorúak és precízek akarunk lenni – szerény becslésem szerint
nagyjából hat-hét kilométernyire –, megboldogult apósom nemrég mégis kisilabizált
valamit egy régi topográfiai térképen (rá
sem merek kérdezni, hogy honnan guberálta elő…), ezért most fittyet hányva
a jelzős szerkezetekre, mégsem a földrajzi fogalomként nagyobbként rögzült falu
felé indultunk, hanem Balazsérnek vesszük az irányt, s úgy jutunk majd el
Kisbégányon keresztül a termetesebb, kigyúrtabb testvéréhez. Nem firtatom, és
főleg nem vitatom útitársam döntését ebben a kánikulában, ugyanis az időjárási viszonyok
nagyban motiválnak bennünket: a két Bégány között van ugyanis egy tó, amelyik a
csobbanás hűsítő hatásaival és lehetőségével kecsegtet… Minden forrásom szerint
horgásztó, de eszi fene, a kánikula olykor döntő tényező is lehet. Perdöntő! Mert
ha alkalmatlan is volna a kellemes, turisztikai értékű fürdőzésre, annyit mindenképp
megtehetünk, hogy megmártózunk benne, nyakig belemerülnünk, megmerítkezünk… Azt
pedig egészen biztosra veszem – s ha kell, hát akár a nyakamat is rá
merészelném tenni –, hogy akármit mondjanak is az illetékes hatóságok (tartalékolt tisztelettel…), a helyi
suhancok, gyereksereg, siserehad, mind ide járnak nyaranta csobbanni a környező
falvakból, amelyekből akár biciklivel is percek alatt elérhető a tó. És vele
együtt az élmény. Csak túl iszapos ne legyen! Legfeljebb a horgászokat
idegesítjük majd azzal, hogy elijesztjük a halakat… Ezer bocsánat! De hát azért
megyünk oda, hogy megnézzük magunknak… S bár Beregszászhoz valóban Nagybégány
van közelebb, Kisbégány sincs jelentősen messzebb, nagyjából nyolc-kilenc
kilométernyire tehető a távolság. A két falu Beregszásztól mért distanciája közötti
különbség tehát jószerivel bagatell.
Rákeresni ugyan nem tudok a nevére az izzadással vegyes vezetés
közben, mégis így mélázok útközben azon is, hogy Márkus Menyhért – a kisbégányi
iskola későbbi névadója – kárpátaljai magyar pedagógus, tanító és
iskolaigazgató volt, akinek pályája elsősorban Tiszabökényhez és Kisbégányhoz
kötődött. Olyan életrajzi adatot azonban, miszerint született ekkor és ekkor, elhunyt
ekkor és ekkor, itt és itt, nem találtam róla… Pedig egészen bizonyosan itt
kell lennie valahol ezen az interneten! Vagy valamely másikon…
Alkalomadtán majd rálesek a darkweben is…
A második világháború előtti időszakban Márkus Menyhért a tiszabökényi
állami elemi iskola tanítójaként dolgozott. A település oktatástörténetét
feldolgozó honismereti munka az iskola akkori tantestületének tagjaként név
szerint felsorolja: az intézmény igazgatója Huszti Lajos volt, mellette Márkus
Menyhért, Fóris Miklósné Kövér Emma és Zsedényi Valéria dolgozott tanítóként. A
településen ugyanebben az időben református elemi iskola is működött Kocsis János
tanítóval.
Márkus Menyhért később Kisbégányban dolgozott, és a falu
oktatásának fejlődésében dokumentálhatóan jelentős szerepet vállalt. Az 1950-es
évek második felében itt még csak elemi iskola működött, ezért a negyedik osztály
elvégzése után a gyermekeknek naponta Nagybégányba kellett átjárniuk. A későbbi
iskolaépület kivitelezésének egykori munkavezetője, Tóth István
visszaemlékezése szerint Márkus Menyhért kezdeményezésére, a helyi kolhoz
támogatásával 1958-ban kezdték meg az új kisbégányi iskola építését. A munkából
a falu lakossága közmunkával vette ki a részét, s az épületben 1959-ben
kezdődött meg a tanítás, mai címén a Felszabadulás utca 67.[4]
alatt. Azért is kell hangsúlyoznunk, hogy mindezt Tóth István visszaemlékezése alapján
mondom – illetve igyekszem összefoglalni –, mert Komári Ibolya a korábban már bemutatott
és lábjegyzetelt idézetünkben egy évvel későbbre, 1960-ra tette az iskola megépítését
és abban az oktatás megkezdését. Nem nagy különbség, látom én magam is – mint a
két Bégány Beregszásztól számított távolságának esetében is –, sőt, akár könnyen
el is lehetne kenni, maszatolni, homályosítani egy általánosító megfogalmazással…
De minek?! Miért? Ha egyszer
különböző forrásokban egymást, ha nem is cáfoló, de kölcsönösen meg nem erősítő
adatokat találtam…
Tény azonban, hogy a helyi iskola 1999-ben vette fel egykori
igazgatója nevét, s a névadó ünnepséget a tanítók napjához kapcsolódó alkalmi rendezvényen
tartották meg. Homoki László polgármester ekkor ismertette Márkus Menyhért
életútját, majd Illés János iskolaigazgató leleplezte az új névtáblát. Ettől
kezdve az intézmény Kisbégányi Márkus Menyhért Általános Iskola néven működött.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2001/2002-es közoktatási adattára
szerint kilenc osztályban százhetvenegyen tanultak itt, az iskola igazgatója
pedig Illés János volt. És ide járt néhány évvel később a tehetséges Miska Evelin
is…
– Hidegen fújnak a szelek – de bárcsak fújnának!
Nem mozdul a levegő akkor sem, amikor horgászszéket
varázsolok elő a csomagtartónkból a horgásztó partján leparkolva autónkkal. A
kocsiklímát persze már csak azért is kikapcsoltam, mert megálltunk,
leállítottam a járművet, de igazából rögtön éreztem, és már előre is tudtam, hogy
nem kellett volna…
A vízpart, mondjuk, kellemes hűsítő hatással van ránk a
mozgó, négy keréken guruló szaunánk bezártságához képest…
S bár fürdőgatyára vetkezem ugyan sebtében, de a vízbe
egyelőre nem merészkedünk be. Egyikünk sem. Csak bokáig lógattam bele a lábamat
a partról az imént…
– Egyébként Kisbégányban és környékén több fontos régészeti lelőhely
is van – mesélem megboldogult apósomnak, miközben előhalászom a hűtőládát is az
autóból. – Ebben még hideg sörnek is kellene lennie…
Vagy hát legalábbis nemrég a beregszászi áruházban még
hűtött volt, kellemesen hűvösen emeltem ki a frizsiderükből…
– Ön dönt, iszik, vagy vezet, de semmiképp se tegye
egyszerre mindhármat – s a hűtőláda mellől felegyenesedve meglengetem a kocsikulcsot
megboldogult apósom orra előtt, ezzel a gesztusommal ugyanis én most
visszavonulok, a volánt ünnepélyesen átadom, szorongassa és áztatgassa az
izzadságában ő tovább.
Itt állunk hát panyókára vetett lenge magyarban a nagybégányi-kisbégányi-balazséri
háromszögben a mintegy 5,6 hektárnyi vízfelülettel rendelkező halastó partján,
ahol nagyjából kéttucatnyi hangulatos horgászhely közül választhatunk, hogy hol
verjünk magunknak tábort.
– Jé, itt egy újabb barna kő, amire még nem köptem rá! Szerencsére
nem hétfő van, így akár ez is hanyagolható… – és közben megszisszentem a már
nem olyan kellemesen hűvös, de ebben a kánikulában még mindig meglepően hűsítő
dobozos sörömet.
A hűtőláda fedelét pedig gondosan visszazárom, mert a hűsítő
hatást illetően ilyen időjárási viszonyok mellett bizony nagyon is fennáll a
szökés, elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye…
– Egy bronzkori korongos-tüskés baltát és egy karikát tártak
fel itt 1905-ben, nagyjából tizenhárom ugyancsak bronzkori bronzkarperec került
elő 1954-ben, később pedig még négy korongos-tüskés baltát is találtak – teszi
még hozzá megboldogult apósom miközben zsebre vágja a kocsikulcsokat.
– Majd ügyelj arra, hogy a váltózárat nem zártam be – dünnyögöm
immár a horgászszékembe süppedve, miközben azon mélázom, hogy ezen az egyszerű
terméken is milyen frappáns megoldást találtak arra, hogy megfelelő tárolót
alakítsanak ki a dobozos söröknek.
No jó, hát akár teát is tarthatnék ugyanebben, vagy kólát, narancslevet
vodka nélkül, mittomén, feltételes módban, még ha most épp nem is teszem…
De a gondolat már felmerült (megfogant…), a lehetőség pedig adott!
Kisbégány 2022-ben – Sóhaj Anita felvételét Fuscsics Beáta tette közzé a Kárpátalja ("Закарпаття") régi és mostani képeken nevű Facebook-csoportban
Ez a kellemes horgásztó tulajdonképpen Kisbégány és Nagybégány határában található, s nemcsak ehhez a két faluhoz, de lényegében még Balazsérhoz is tartozik – Nem vicc: Padlizsán úr, alias Pan Baklazsan (Пан Баклажан) felvétele
Kisbégány református temploma 1805-ben épült – Padlizsán úr, alias Pan Baklazsan (Пан Баклажан) felvétele
[1] „– A Kisbégányi Márkus
Menyhért Általános Iskolát 1960-ban építették vályogból, de azért még kitart az
öreg épület, melyben jelenleg 132 diákkal foglalkozik a 20 főt számláló tanári
kar – fejti ki Komári Ibolya [kárpátaljai magyar pedagógus, a Kárpátaljai
Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Kisbégányi Alapszervezetének elnöke].
– Elég sok roma gyermek tanul az intézményünkben, s az
első osztályba való felvételüket követően másfél hónapba telik, mire elérjük,
hogy igazodjanak az iskola napirendjéhez, s tartsák be a viselkedési szabályokat.
Végzőseink többsége a Makkosjánosi Mezőgazdasági Líceumban, illetve a Beregszászi
4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában folytatja a tanulmányait, a többiek pedig
a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai karán, illetve a Beregszászi
Egészségügyi College-ben tanulnak tovább. Jól felszerelt számítástechnikai,
történelem, illetve magyar nyelv és irodalom szaktanteremmel rendelkezünk, az
utóbbi felszerelésében sokat segített a KMPSZ, mely magyar nyelvű térképeket és
szemléltetőeszközöket ajándékozott a tanintézetnek. A pedagógusszövetséghez
benyújtott pályázataink révén tévékészüléket és hifitornyot sikerült vásárolnunk,
s ezenkívül jelentős számú szépirodalmi kiadványt is kaptunk a szervezettől.
Míg a komputereket a járási oktatási osztálytól vehettük át, s ugyanők
cserélték ki a félévszázados, elszuvasodott keretű ablakok nagy részét, műanyag
keretű nyílászárókat adományozva az iskolának. […]
– Megannyi más kárpátaljai magyar településhez
hasonlóan, Kisbégányban is 1989-ben alakult meg a KMKSZ-alapszervezet, melyet
1992 óta vezetek, s jelenleg 110 főt tesz ki a taglétszámunk – ismertet meg beszélgetőtársam
az alapszervezettel. – 1991-ben a református templom kertjében felavattuk a II.
világháborúban elesett helybeli honvédek, valamint a szovjet
kényszermunkatáborokban elhunyt falubelijeink emlékművét, több ízben is mi
szerveztük meg a ’44-es megemlékezést, s ha nem is mi bonyolítjuk le a
rendezvényt, akkor is megkoszorúzzuk az emlékművet, míg a március 15-i
ünnepségünkre az iskola falai közt kerítünk sort. Részt vettünk, részt veszünk
a KMKSZ megyei szintű programjaiban, a beregszászi középszintű szervezet hagyományos
farsangi bálján, az idén pedig első ízben szerveztük meg a ciberefesztivált.
Falunkban ugyanis nagy hagyománya van a cibere- és a szilvalekvárfőzésnek, a
környező falvakban ciberéseknek becézik a kisbégányiakat, s a jövőben
hagyományos szüreti bállal egybekötött lekvárfőző fesztivállá szeretnénk
kibővíteni a rendezvényt.” (Kisbégány – Beregszászi járás, a Kárpátaljai Magyar
Közművelődési Intézet honlapja, dátum és szerző nélkül; https://kmmi.org.ua/regiok/telepulesek/beregszaszi-jaras/kisbegany)
[2] Ez a kánikula olyan, mint
a káni kula… J
[3] Az iWiW – vagyis az International Who is Who (Nemzetközi ki kicsoda)
– egy magyar közösségi weboldal volt, egyike a világ első ilyen portáljainak. A
szolgáltatás 2002. április 14-én kezdte meg működését, majd pedig 2005 és 2010
között éveken át a leglátogatottabb magyar weboldal lett. Üzemeltetője 2014.
május 15-én jelentette be, hogy a szolgáltatást tizenkét év után megszünteti.
Habár a weboldal 2013-ban még nyereséget termelt, ezt 2014-ben már tudta
tartani, s erre hivatkozva zárta be az anyavállalat a portált 2014. június
30-án.
[4] Мала Бийгань, вул.
Визволення, 67.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése